Egyedülálló lehetőséghez jutnak a Bartók szeminárium karmester kurzusának hallgatói: nagyzenekarral gyakorolhatnak 10 napon át. Aki éppen nem a Savaria Szimfonikus Zenekart vezényli, az is gyakorol. Peskó Zoltán és Tihanyi László tanácsaival segíti a hallgatókat. A mesterkurzusokon a bartóki örökséget és az új zene irányait világhírű művészek tolmácsolják.
Igric György fesztiváligazgató, Filharmónia Budapest Nonprofit Kft.
"Nem sokkal Bartók halála után felmerült az a gondolat, hogy Magyarországon próbáljuk őrizni és ismertetni Bartók Béla életművét. Ennek kapcsán alakult ki a Bartók szeminárium és ezt az örökséget szeretnénk folytatni a mai napig."
Hét országból mintegy hatvan diák érkezett Szombathelyre, hogy kiváló mesterektől tanuljon. A karmesteri mellett zeneszerzés, zongora, fagott és hegedű kurzusokon vehetnek részt. Utóbbit a Londonban élő Pauk György hegedűművész tartja, akit a zenetörténet korunk egyik legnagyszerűbb Bartók-interpretátoraként jegyez.
Gyenge Tibor- hallgató, hegedű mesterkurzus
"Az ő tanárai Bartók növndékei voltak és azt a hagyományt talán ő képviseli a legautentikusabban. És kivételes helyzet, hogy egy ekkora formátumú művésztől tanulhatunk."
Bartók: A csodálatos mandarin című szvitjét is hallhatták az érdeklődők a fesztivál nyitókoncertjén. A Bartók teremben ősbemutató részese is lehettett a közönség, amikor felcsendült Horváth Balázs erre az alkalomra komponált darabja.
Hírek
Világhírű művészektől tanulhatnak a hallgatók a Bartók szeminárium ideje alatt
Évről évre nagy nemzetközi érdeklődés övezi a mesterkurzusokat. A növendékek a szerdai és csütörtöki záró hangversenyükön mutatkoznak be a közönségnek.