2000-ben gyűltek össze először egy közös fellépésre a megye legjobb népzenészei. Azóta minden évben megrendezik a gálát, egyre több résztvevővel. A szervezők mindig ügyelnek arra, hogy a megyében élő nemzetiségek is bemutathassák saját népzenéjüket. A szentpéterfai Koprive tamburazenekar is gyakori vendég az MMIK színpadán. A faluban 30 éve működnek tamburazenekarok, és folyamatos az utánpótlás.
Handler András - nagybőgős, Koprive Zenekar, Szentpéterfa
"Minden évben új csoportok alakulnak. Sokat köszönhetünk azoknak a fiataloknak, akik a Gradistyei Horvát Kulturális Egyesület keretében is itt maradnak és segítik a munkánkat."
A népzenei gálát 10 évvel ezelőtt a Boglya zenekar indította. A kezdeményezés olyannyira népszerű lett, hogy a jelentkezőket előzetes zsűrizés alapján engedik csak fellépni.
Földesi János - népzenész, Boglya Népzenei Együttes
"Az a célunk, hogy ne minden évben ugyanazt a repertoárt hozzák el a zenekarok. Mindig új műsorral készülnek, hiszen tudják, hogy a régi már tavaly föl lett véve."
Idén 19 fellépőt köszönthetett az MMIK közönsége a több mint kétórás gálaműsoron. A szervezők minden évben rögzítik az est műsorát és CD-felvételt készítenek belőle. A lemezt minden fellépő ajándékba kapja.