Szó esett a szakképzésről is, hiszen a 20 éves cég dinamikusan fejlődik,
és munkatársainak közel fele szombathelyi.
A MAM-gyár termelésével ismerkedik Szombathely alpolgármestere.
Az Európában egyedülálló gyárat 1991-ben hozták létre a német ajkú faluban. Azóta dinamikusan fejlődik. 8 fővel kezdtek, ma több mint 300 dolgozója van a kft-nek, sokan Szombathelyről járnak Vaskeresztesre dolgozni. Molnár Miklós nem először járt a cumigyárként ismert vállalatnál. Az együttműködést készítik elő a cég és a város között, az ügyvezető szerint ez több ponton is lehetséges.
Kiss Katalin ügyvezető igazgató, MAM-Hungária Kft.
A csatlakozási pontok egyrészt a képzések területén jöttek szóba, illetve mivel az egész országból keresünk munkatársakat, így a bérlakásprogramba is be tudunk csatlakozni, illetve a szponzorációk is szóba jöttek, a színház is.
Az alpolgármester a szűkebb régió cégeit keresi fel a város és a vállalatok számára is kedvező együttműködés lehetőségeit keresve. Molnár Miklós úgy fogalmazott, ha a város ad, akkor kérhet is.
Molnár Miklós alpolgármester, Szombathely
Rendkívül fontosnak tartom azt, hogy a város jelenleg nem csak helyben gondolkodik, hanem kisebb régióban, ami a város környékét jelenti. Ez egyre nagyobb terjedelművé válhat. És bízom benne, hogy abszolút kétoldalú történet lesz minden szempontból.
A vaskeresztesi gyár évente legalább 10 %-os fejlesztést tervez. Ehhez pedig munkaerőre van szüksége. A beruházások megvalósításához pedig előnyben részesítik a környékbeli vállalkozásokat.