Üresek maradtak ma a tantermek a Reményik-iskolában, itt a hagyományos KRESZ-nappal zárták az évet. Elméleti tesztsor és kerékpáros akadálypálya várta a diákokat az udvaron.
atmo: 0:06 "Hova kéred a matricát?"
A kifogástalan felszereltségű bringák tulajdonosait matricával jutalmazták a rendőrök. Az iskola célja, hogy a gyerekek minél korábban megtanulják a közlekedési szabályokat.
Kozma Györgyi - KRESZ-szakkör vezetője
"Közlekedéssel kapcsolatos ismereteket ismételjük át, amit az év során a szakkörön megtanultunk."
A szomszédos állomásokon a katasztrófavédők munkájával és az elsősegélynyújtás alapjaival ismerkedtek a gyerekek.
"Aki elsőként odaér, mit tud segíteni, mielőtt a mentő és az orvos kiérkezik?"
A stabil oldalfekvést a Johannita elsősegély szakkörösök mutatták be társaiknak.
Czetter Nikoletta
"Beszélgetünk és gyakorlatokat csinálunk mentésekről."
Az utolsó napok játékkal teltek az iskolákban, holnap pedig már kezdődik a vakáció.
Sátory Károly - igazgató, Reményik-iskola
"Ilyenkor már a játéké, a szórakozásé a főszerep, a gyerekek kirándulni voltak, most a KRESZ-nap, és mindenféle érdekesség, ami a lazítást szolgálja így tanév végén."
Gregersen-Labossa György Mátyás
"Családdal megyünk a Balatonra, és ez nagyon jó lesz, és megyünk sok helyre, és az is nagyon jó."
Szeptemberben 46 elsős kezdi meg tanulmányait a Reményik-iskolában. A tervek szerint addigra elkészül az új épület, ahol ebédlőt és osztálytermeket is kialakítanak.
Több iskolában ma tartották a ballagást. A Désiben harangszóval búcsúztatták a nyolcadikosokat.
Három osztályban 54 diák ballagott. Végigjárták a feldíszített termeket és a folyosókat. Az aulában az igazgató köszöntötte őket.
"Nagyon jó érzés, és kicsit meghatott is vagyok, ahogy végignézek soraitokon."
A végzősök több mint fele szakközépiskolában, közel 30 százalékuk gimnáziumban tanul tovább, a többiek szakiskolába mennek.