Szent Kvirin vértanúságát ábrázolja a Szalézi templom főoltárképe. A mű Radnóti Kovács Árpád alkotása. A két mellékoltár fölött, most még üresek a falak. Az egyenként kb. 20 m2-es falfelületre kell művészeknek alkotásokat készíteniük. A képek témája a szalézi rend alapítója, Don Bosco Szent János élete és benne Segítő Szűz Mária, valamint Jézus Szíve tisztelete.
P. Csány Péter - SDB, plébános
"Eddig 22-en jelentkező van. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi keresztény festő, ekkor méretű munkára vállalkozik. Ők már mind regisztráltak és már elkezdték az előkészületi munkát."
Sok vas megyei művész is jelentkezett, de van érdeklődő a felvidékről is. A jelentkező művészeknek szeptemberig 1-ig kell vázlattervet beküldeniük. Azt, hogy ki vagy kik kapják a megbízást október körül derülhet ki. A festményeknek 2013 első felére kell elkészülniük.