A földekről a szárítóba kerül a szója, amit most takarítanak be Molnaszecsőd határában, Vas megyében nem sok, mindössze 800 hektárnyit vetettek ebből a növényből. A kukorica betakarításval még várnak, mert a növény magas víztartalma miatt még magasak a szárítási költségek.
Marlovich Norbert - szakmai vezető, Első Aranykorona Kft.
"A búza talajelőkészítését elkezdük, de abba is hagytuk, mert sok volt a csapadék, nem tudtunk volna megfelelő vetőágyat készíteni."
A tavalyinál jóval több, 40.000 hektár őszi búza vetését tervezik a földtulajdonosok Vas megyében. Mivel az ország keleti felében a nagy mennyiségű csapadék miatt lényegesen kisebb lesz az őszi búza vetésterülete, jövőre várhatóan magasabb termésárakkal számolhatnak majd a gazdák.
Dr. Márkus Antal - főtanácsos, Vas megyei mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal
"Úgy látjuk, hogy a tavaszi vetés rovására az őszit szeretnék a gazdák megnyomni, nagyobb területen vetnének, ezt örömmel vesszük, mert az őszi vetések mindig biztosabbak, mint a tavasziak."
Bár a lehullott csapadék a napraforgó betakarítását hátráltatja, eddig 2-2,3 tonna volt a termésátlag. A cukorrépa szedése is elindult, és bár jó hozam várható, az alacsony,14%-os cukortartalom miatt gyengébb minőségű termésre számítanak a szakemberek.