Több hektáron is betakarításra vár a kukorica a földeken Vas megyében. Néhány területet kivéve az időjárás egész évben kedvezett a növény fejlődésének. A kenyérgabona betakarítását ugyan megnehezítette az eső, ez viszont kifejezetten jól jött a kukoricának, mondja Marlovics Norbert. Ők 230 hektáron vetettek ebből a növényből. Nemcsak minőségileg jó a termés, hanem több is van belőle idén. Az árak is kedvezően alakulnak a gazdák számára.
Marlovics Norbert, gazdálkodó
A világpiaci árakat számítjuk itt is. A világban nem termett nagy mennyiség, Magyarországon sem. Lokásisan itt ezeken az árakon, ezzel a termémennyiséggel a számításait megtalálja a gazda.
Az árak pedig folyamatosan emelkednek. A szabadpiacon jelenleg 45-46 ezer forintot adnak a kukorica tonnájáért. Ez már megközelíti azt az árat, amit azok kaphatnak, akik még betakarítás előtt leszerződtek valamelyik felvásárlóval. A megyében 5-10%-kal nőtt a termés mennyisége. Átlagosan 7.6 tonnát tudnak hektáronként betakarítani a gazdálkodók. A kukorica többsége külföldre kerül - mondja a szakember. Ami nagyobb munka hátravan még az az őszi mélyszántás.
Varsányi László, ig.helyettes - Vas Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága
Ami a megyében 65 ezer hektáron kell ezt elvégezni. Jelen pillanatban olyan 40-45 ezer hektáron végezzük ezt a tevékenységet. Ez lesz a kövekező időszak fő feladata a gazdáknak. De november elején vagyunk, még van idő. Nagyon jól haladnak ezek a munkálatok.
A tervek szerint a kukorica betakarításával 1-2 héten belül végeznek a gazdálkodók.
Hírek
Több helyen is tart még a kukorica betakarítása
Szakemberek szerint az ország más vidékeihez képest Vas megyében jobb termés várható. Az időjárás vetéskor és nyáron is kedvezett a növénynek. A kukorica többségét a hazai állatállomány csökkenése miatt elsősorban külföldön értékesítik, vagy bioetanol gyártáshoz használják fel.