Az iskolákban azt mondják, a kezdeményezés jó, de meg kell teremteni hozzá a megfelelő feltételeket.
A kosárlabdázás alapjaival ismerkedtek a Derkovits iskola harmadikosai a mai testnevelés órán. Ők sporttagozatosok, négy órájuk van hetente. A többi alsó tagozatos órarendjében heti három, a felsősökében 2,5 testnevelés óra szerepel. A tervezet szerint az alsós osztályokban heti ötre nőne az óraszám. Ezt felmenő rendszerben bevezetnék a felső tagozatban és a középiskolákban is úgy, hogy a heti három testneveléshez két órában délutáni sportfoglalkozás társulna. A szaktanárok üdvözlik a kezdeményezést.
Geröly Zsolt - testnevelő tanár, Derkovits Gyula Általános Iskola
"A mai mozgásszegény világban a gyerekek sokat ülnek a számítógép előtt, alig mozdulnak ki a teremből. Mindenképp kell a mozgás, nagyon sok a túlsúlyos gyerek. Előny lesz, hogy legalább itt az iskolában többet tudnak mozogni."
Ha bevezetik az emelt óraszámot, itt a Derkovitsban szükség lesz még egy testnevelő tanárra. Az igazgatónő szerint a több testnevelés óra nem megy más tantárgyak rovására.
Dr. Kovács Péterné - igazgató, Derkovits Gyula Általános Iskola
"A testnevelő tanároknak több lehetőségük lesz az óra megtartására, vagyis nem emelik a pedagógusok óraszámát, hanem az is a közoktatási törvénytervezetnek megfelelően fog megvalósulni. Ettől nem lesz kevesebb matematika óra, se olvasás óra."
Ehhez azonban meg kell teremteni a feltételeket. Nem a Derkovits az egyetlen, ahol a nem megfelelő méretű és állapotú tornaterem miatt a gyerekek olykor a folyosón gimnasztikáznak. A testnevelők szerint kellene egy olyan tornaterem-építési program, melyben pályázni lehetne akár könnyűszerkezetes épületek létrehozására.