Hírek

Telefonkiállítás az iQor-ban

2016. május 19., 15:14

1865. május 17-én Párizsban 20 ország képviselői írták alá azt az egyezményt, amelynek fő célja a távíró hálózat egységesítése volt. Ennek emlékére 1968-tól ünneplik ezen a napon a Távközlés Világnapját. Ehhez kapcsolódóan a távközlési eszközök javításával foglalkozó Iqor szombathelyi gyáregységében telefonkiállítás nyílt, valamint a Magyar Távközlés 2100-ban címmel középiskolásoknak meghirdetett pályázatuk eredményét is kihirdették.

Telefonkiállítás az iQor-ban

Az Iqor távközlési eszközöket javító nagyvállalat több mint 1000 főt foglalkoztat szombathelyi gyáregységében. Évente több mint félmillió hálózati eszközt, 800 ezer laptopot, tabletet, és egymilliót meghaladó számú telefont szervizelnek. A cég többek között ezért tartotta fontosnak, hogy a távközlés világnapjához kapcsolódóan megkérdezze a középiskolások véleményét a távközlés jövőjéről.

Grünwald Imre személyügyi igazgató, IQOR Global Services Hungary Kft.
Nagyon fontos dolog az, hogy a technológia folyamatosan fejlődik, és nem biztos, hogy az idősebb generáció ezzel lépést tud tartani. Nagyon fontosnak tartjuk itt az Iqorban, hogy a fiatalok véleményére adjunk. Ezért is született meg ez a pályázat, ahol az volt a cél, hogy képzeljék el, miként működik majd a magyar távközlés 2100-ban.

A pályázat első és második helyezettjét okostelefonnal és tablettel jutalmazták.

Vincze Veronika 11. osztályos tanuló, Bolyai Gimnázium
Az egyik, amiről írtam, az volt, hogy az embereknek nem feltétlenül kell megjelenniük személyesen egy megbeszélésen, hanem akár egy holografikus felvétellel is ott lehetnek életnagyságban. Ezzel sok időt is meg lehet spórolni.

Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere a díjkiosztón elmondta, a diákok kreatív ötleteiből valóság is lehet. A nagyvállalat aulájában Kovács István gyűjteményéből telefonkiállítás is nyílt.

Kovács István gyűjtő
89-ben kezdtem gyűjteni a telefonokat. Akkor még mobil nem volt, legalábbis nekem, csak vezetékes telefon. Onnantól indult a gyűjtés. Azóta a gyűjteményem már több mint 400 készüléket foglal magába.

A századelő kurblis telefonjaitól az érintő képernyős készülékeken keresztül mutatja be a technika fejlődését a tárlat.

Pajor Attila ügyvezető igazgató, Iqor Global Services Hungary Kft.
Nem titkolt vágyunk ezzel a kiállítással, hogy megmozgassuk a fiatalokat. ugyanez volt a vágyunk a középiskolai pályázattal, nagyon sok fiatalt sikerült megmozgatni.- Amit most látunk a munkaerőpiacon, az sajnos nem minden területén jó trend. Nagyon kevés szakembert sikerül találnunk.

A telefonkiállítás június 4-ig bárki számára látogatható az IQOR szombathelyi gyáregységében.