A zsűriben ott volt televíziónk munkatársa, Krizsán Zsuzsanna is. A tanév egyik legizgalmasabb tanulmányi vetélkedője az Európai Bizottság, a Külügyminisztérium és az Európai Parlament kezdeményezésére indult, a felhívásra összesen 171 középiskolás csapat regisztrált.
Kell-e egyetlen hivatalos nyelv az Európainak Uniónak? Ezt a kérdést vitatták meg a fiatalok. Ellene és mellette érveltek, ahogy azt a nemzetközileg is elfogadott Karl Popper-féle vitamenet előírja. A verseny egyik célja éppen az, hogy fejlessze a középiskolások kommunikációs készségét.
Lévai Balázs - zsűritag
"Az életben való boldoguláshoz egyfelől rettenetesen fontos, hogy valaki jól tudja kifejezni magát, illetve elő is tudja adni azt, hogy mit gondol a világról, és ha olyan helyzetbe kerül, hogy a véleménye ütközik valaki más véleményével, azt megfelelő módon tegye."
A disputa a résztvevők szerint izgalmas szellemi kaland, mert a felkészülés során nemcsak olvasási, szövegértési és szóbeli kifejezőkészségük erősödött, hanem számos ismerettel gyarapodtak az őket is érintő időszerű közéleti kérdésekben.
Takács Viktória - vezető, Demokratikus Ifjúságért Alapítvány disputa program
"Felhívjuk a figyelmet a soros elnökség, az Európai Unióhoz kapcsolódó témák, dilemmák kérdéseire, és ezek megvitatásába bevonjuk a középiskolás korosztályt."
A döntőt április végén Budapesten rendezik meg. A legjobb csapatok brüsszeli tanulmányutat nyernek majd.