A résztvevők nagy száma arra utalt, hogy egyre népszerűbb a szövetkezeti vállalkozási forma. A térségben eddig mindössze három ilyen vállalkozás működött, ez akár meg is triplázódhat idén.
Királyné Kerék Anikó programvezető, OFA hálózat regionális iroda
"További 4-5 olyan szociális szövetkezetről tudunk, amelyet már bejegyeztek és a rendezvény kapcsán úgy tűnik, ugyanennyi számban van még induló kezdeményezés."
Pályázati forrás segíti most a szociális szövetkezetek megalakulását. 20 és 50 millió forint közötti összeget nyerhetnek azok a cégek, akik részt vesznek a TÁMOP foglalkoztatást segítő programjában.
Dr. Csáky Gyopár projektmenedzser, OFA hálózat Kooperáció projekt
"Jelenleg kezdő vállalkozás számára ilyen lehetőség nincs, hiszen 100%-ban segíti a pályázat a vállalkozás beindítását, hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatását."
A projektmenedzser szerint egy innovatív ötlettel fenntartható vállalkozást kell létrehozni, amely a projekt elindulása után, akár a saját lábán is megáll. Az előadásokból kiderült: a szociális szövetkezetek könyvelése és gazdálkodása alig tér el pl. egy kft. működésétől. A szociális szövetkezetek viszont a megnyíló pályázati forrásoknak köszönhetően nemcsak profitot termelnek hanem a a foglalkoztatás területén is eredményt mutathatnak fel.