A székesegyház kórusának közreműködésével emlékeztek meg tisztelői Szigeti Kiliánról Welther Károly utcai szülőházánál. A zenetudós, zeneszerző 100 éve született. Életéről és munkásságáról kiállítás nyílt a Savaria múzeumban. Családja a bencés rendnek kötelezte el magát. Három fiútestvére szerzetes-tanár, négy lánytestvére pedig bencés nővér lett.
Harangozó Bertalan - kormánymegbízott
“Azt gondolom, hogy a mai 21. századi világnak - ha úgy tetszik- egy érdekes üzenet, hogy egy család mind a nyolc gyermeke életét és összes szolgálatát az egyháznak, a lelki életnek és hát emellett a tudománynak szenteli.”
Szigeti Kilián latin-történelem szakos tanári oklevelet, majd Rómában egyházzenei doktorátust szerzett. Ezután Pannonhalmán énektanárként dolgozott, a rendi kórust vezette és jelentős egyházzenei kutatásokat végzett. Megírta a szombathelyi egyházmegye zenetörténetét is.
Horváth Sándor - muzeológus
“A fontosabb templomokat mind végigvette, és bemutatta a különböző korszakok zenei ízlését, zenei világát.”
Szigeti Kilián élete utolsó éveit pedig az orgonakutatásnak szentelte.
Áment Lukács - a pannonhalmi bazilika orgonistája
“A hetvenes évektől egymás után jelentek meg nemcsak a cikkei, hanem a hat könyv, a Régi magyar orgonák sorozat, amit ő tíz kötetre tervezett, sajnos aztán a korai halála ezt megakadályozta.”
A szombati megemlékezés végén a magyar egyházi zenéről hallhattak előadást az érdeklődők a Szent Márton Látogatóközpontban.