"Szeptember 1 napjától megszűnik az energiatámogatás, amit a magyar államkincstárból lehetett igényelni"
- ez az oka annak, hogy a jogalkotó átalakította a lakásfenntartási támogatás rendszerét - mondja az osztályvezető. Így akik eddig energiaköltségeikhez kaptak ily módon kiegészítést, most ezt a támogatási formát vehetik majd igénybe. Károlyi Ákos három fő változásra hívja fel a figyelmet. Egyrészt megemelték a jövedelemhatár értékét. Az eddigi egy főre jutó 42 750 forint helyett most a nyugdíjminimum kétszereséig, azaz 71 250 forintig jogosult a támogatásra az igénylő.
Dr. Károlyi Ákos osztályvezető, Egészségügyi- és Közszolgálati Osztály
"A másik fontos változás ezzel kapcsolatban, hogy a jövedelmi feltétel mellett szeptembertől vagyoni helyzetet is vizsgálni kell. És azok a háztartások, akik vagyonnal rendelkeznek, nem jogosultak lakásfenntartási támogatásra."
Ezentúl a támogatási összeg meghatározásánál nem az egy főre jutó jövedelmet, hanem az egy fogyasztási egységre jutó jövedelmet vizsgálja a hivatal. Szombathelyen augusztusig közel 800-an vették igénybe a normatív támogatást, emellett közel 1500-an kaptak az önkormányzattól lakásfenntartási hozzájárulást. Most mintegy 1300 háztartás esetében vizsgálják a korábbi kérelmeket. Aki közülük jogosult rá, átkerül a normatív támogatási rendszerbe.
Hírek
Szeptember 1-től megváltozik a normatív lakásfenntartási támogatás rendszere
Emelkedik a jövedelemhatár, de ezentúl a vagyoni helyzetet is megvizsgálják. A lakásfenntartási támogatást közüzemi számlák vagy akár albérleti díj kifizetéséhez is igénybe vehetik a rászorulók.