A török időkig a magyar királyokat Székesfehérvárott a Boldogasszony-templomban koronázták. A szertartás nagyon sok elemből állt, melyben más székesfehérvári templomok is szerepet kaptak.
Így például a Szent Péter és Pálról elnevezett templomban a királyi trónusra ülve bíráskodott az uralkodó. Később a városon kívüli Szent Márton-templomba ment, ahol a toronyablakból erősen kihajolva, hogy mindenki láthassa, tette meg a kardvágásokat mind a négy égtáj irányában. E kardvágások azt jelképezik, hogy a király az országot bárhonnan jövő támadás ellen Szent Márton segítségével megvédelmezi. A későbbi, pozsonyi koronázó templom eleve Szent Márton titulusát viseli. A kardvágás szertartás az utolsó király, IV. Károly koronázásáig megmaradt, de addigra már ez az esemény az ország megyéiből összehordott, az egész országot képviselő koronázó dombon történt.
