„Földünket a Nap látja el megújuló energiaforrás-lehetőséggel. Hogy ebből mennyit használunk, ez az emberiség gondolkodásától függ."- Boldizsár Sándor a vépi szélerőmű egyik tulajdonosa a szél napja alkalmából beszélt a szelestei általános iskolából érkező nyolcadikosoknak a szélben rejlő energiáról a vépi szélerőmű tövében.
Pradolits Ferenc
"Elég sokat tanultunk a fizika, földrajz, biológia órán ezekről a témakörökről. A felhasználásról annyit, hogy egy ilyen felépítése nem kerül olyan sokba, mégis sokmindent hoz."
5 évvel ezelőtt 200 millió forintba került a szélerőmű megépítése, az Unió 90%-ban támogatta. A fennmaradó 10%-ot az öt tulajdonos állta, akiknek már megtérült a befektetése. A diákok megtudhatták, hogy a szélerőmű évente 900 ezer kilowatt/órát termel, ez egy Zanat méretű település éves energiafelhasználásának felel meg. A szél napján Magyarországon kilenc szélerőművet látogathatnak meg az érdeklődők, a vépit az elmúlt négy évben ezen a napon több mint 500-an nézték meg.
Boldizsár Sándor - tulajdonos, Szélerő Kft.
"Bemutatjuk a szélenergia, mint környezetszennyezés nélküli elektromos termelés és a jövő közlekedése, a villanyverda működése közötti összekapcsolódást."
Szombaton ugyanis elektromos autót és robogót nézhetnek meg és próbálhatnak ki az érdeklődők a szél napja apropóján a vépi szélerőmű mellett.