» KÉPGALÉRIA
“Mikor végig érsz az ajtón, akkor megállsz és újra kezded visszafelé.”
Az oktató a szimulációs fújást magyarázza a diáknak. Ez az autófényezési módszer már 21. századi technológia, néhány iskolákban már ezzel sajátíthatják el a szakma alapjait a tanulók. A kiállításon az bemutatkoztak a fodrászok, a hegesztők és a sütőipari szakmákat oktató intézmények is. A standokon a diákok is segítik az eligazodást.
Bozzai Szandra - tanuló, Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskola
“Elég sok fiatal jött, ugye látták, hogy itt most csomagolunk, meg egy-két dolgot itt mutatunk. Igazából ők is jönnek és érdeklődnek és próbálják velünk csinálni ezeket a dolgokat.”
A fiúk körében nagy népszerűségnek örvend a katonai pálya, a Honvédség standjánál folyamatosan érdeklődtek. Gimnáziumok, szakközép- és szakiskolák is képviseltetik magukat a 3 napos kiállításon.
Rodler Tamás - igazgató, Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
“33 kiállítónk van ebből 29 középiskola, 4 egyéb intézmény, 720 négyzetmétert építettünk be. Tapasztalatunk az, hogy a középiskoláknak átalakult az intézményrendszere, ez hála isten nem befolyásolta a kiállítás megszervezését hátrányosan, így a szokásos, magas színvonalon jelen tudnak lenni a megye középiskolái a rendezvényen.”
A rendezvényre szinte minden általános iskola szervez látogatást pályaválasztás előtt álló tanulóinak.
Krizsán Anna
“Szeretnék egy szakmát meg egy gimnáziumot is választani,amit bejelölök, és ahova majd továbbtanulni megyek.Még csak érdeklődöm,hogy hány iskola van, megnézem,hogy miből tudok választani.”
Az ünnepélyes megnyitón elhangzott: a jövő megalapozása és a fiatalok magas színvonalú oktatása a társadalom közös célja.