A Savaria Egyetemi Központ 36 tanító- és tanár szakos hallgatója vett részt gyakorlaton az iskolában: hospitáltak, próba- és vizsgatanítást tartottak. A program célja az volt, hogy a tanár-jelöltek megtapasztalják, milyen egy kisiskolában dolgozni, ahol hátrányos helyzetű gyerekek is vannak. Gadányi Károly rektorhelyettes azt mondta, sok falusi iskolában többségben vannak a cigány gyerekek, és úgy kell átalakítani a pedagógus-képzést, hogy a hallgatók megtanulják a megfelelő nevelési módszereket. A pályázat megvalósítása során egymásra talált az alapfokú és a felsőfokú oktatás, és az együttműködés eredményeként igazi szakmai műhely alakult ki - hangzott el a tájékoztatón. A zombathelyi hallgatók további öt évig a Zala megyei településen tölthetik gyakorlati idejüket.
Hírek
SEK sajtótájékoztató
Lezárult az a közoktatási pályázat, amely a Savaria Egyetemi Központ konzorciumi partnerségével valósult meg Zala megyében. Az intézményben dolgozó szakemberek és az itt tanuló hallgatók segítségével referenciaintézménnyé alakították az alsónemesapáti Csertán Sándor Általános Iskolát. Az eredményekről kedden sajtótájékoztatón számoltak be a partnerség tagjai.