Hírek

Sajtótájékoztatót tartottak a Püspöki Palotában

2011. december 02., 16:22

Dr. Veres András a Családok Évének lezárásáról, az adventi adománygyűjtésről beszélt. Szó esett a székesegyház és a jákitemplom felújítási munlkálatairól is. A Brennes-iskola igazgatója pedig elmondta, hogy a következő tanévtől nyolcosztályos gimnázium kezdi meg működését az intézményben.

Sajtótájékoztatót tartottak a Püspöki Palotában

Eredményes volt, hisz jelentős társadalmi viszhangot kapott a Családok Éve rendezvénysorozat  - mondta  Veres András megyés püspök, amikor a december végén záruló programot értékelte. Kitért arra is, hogy az adventi időszakban sok nehéz helyzetben lévő családon segíthetnek az adakozók akár az Egyházmegyei Karitász közreműködédével is.

A püspök arra bíztat: Szent Márton szellemiségének jegyében aki teheti, az ajándékozásra szánt összeg felét adja a rászorulóknak. Németh Norbert egyetemi lelkész arról számolt be, hogy  a hallgatók ezekben a hetekben karácsonyi műsorral keresik fel az idősotthonokban lakókat és a szociális intézményekben élő fogyatékos gyermekeket. A Savaria Egyetemi Központban szeptember óta működik a katolikus lelkészség, ahol nemcsak személyes beszélgetésekre van lehetőség

Az egyetemisták akkreditált kurzusokon, vagy a bárki számára nyitott előadásokon vehetnek részt. Szeptembertől középfokú oktatással egészül ki a Brenner János Nevelési Központ tevékenysége. A nyolcosztályos gimnázium első évfolyamára 30 tanuló jelentkezését várják az egyházmegyéből.

A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a közelmúltban befejeződött a székesegyház tetőszerkezetének és oldalsó falfelületeinek 140 millió forintos felújítása. Jövő nyárig a tornyok és a homlokzat renoválása is megtörténhet, ha az ehhez szükséges összeget pályázati és egyéb forrásból sikerül összegyűjteni. Tavasszal viszont biztosan elkezdődnek majd a kőrestaurálási munkálatok a Jáki templom külső falán, miután ma lezárták a kivitelezés közbeszerzési eljárását. A 150 millió forintos kormányzati támogatásból a főhajó tetőszerkezete is megújul majd.