Itt, a Berzsenyi-könyvtár előtti szökőkútnál kezdődött pénteken a szóbeli adok-kapok. A Premontrei tanulói az SZSE pályán tartott testnevelés óráról tanári kíséret nélkül tartottak vissza iskolájukba, amikor találkoztak az iskolaidőben itt bandázó fiatalokkal.
Dr. Horváth András - felderítő osztályvezető, Szombathelyi Rendőrkapitányság
Verbális inzultusok hangzanak el.
„Ti csicskák, mit néztek, mit feszítetek? Összeszólalkozásból indul az egész.
Négyen az osztály után indultak, és az iskola hátsó bejáratánál három diákot utolértek, és az Apeh parkolóban komolyra fordult a szócsata. Lökdösődéssel kezdődik, verekedésbe torkollik a szóváltás. Mindhárom tanuló megsérül.
Egy szemtanú rászólt a támadókra, így elfutottak, de az egyik diákot így is kórházba kellett vinni. A földön fekve ugyanis fejbe rúgták, eszméletét vesztette. Az iskola igazgatónője hívta a rendőröket.
Andics Lilla - r.főhadnagy, Szombathelyi Rendőrkapitányság
"A rendőrség megkezdte az adatgyűjtést. Tekintettel arra, hogy sokféle személyleírást kaptunk az elkövetőkről, ezért más adatok beszerzése után sikerült a feltételezett elkövetőket a rendőrségnek kézre kerítenie."
Az eset után két órával már négyből három elkövetőt elfogtak. Kiderült, aznap már igazoltatták a csapatot iskolakerülés miatt. Egyikük sem szombathelyi, egy másik középiskola bejáró tanulói. Kettőt már ismert közülük a rendőrség, hasonlóan garázdaság miatt volt ügyük a közelmúltban. A rendőrségi sajtótájékoztatón részt vett a Jobbik két képviselője is. A kapitány szerint ez eddig példa nélküli. Az elkövetők származását firtatták, és a hasonló bűncselekmények megakadályozását kérték.
Hollósi Gábor - r.ezredes, a Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője
"Különböző rémhírek kaptak lábra, amit én nem tudok megerősíteni. Sem rasszista, sem etnikai kérdés ebben az ügyben nem merült fel. "
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője azt is elmondta a sajtótájékoztatón, hogy bár többnek tűnik, a statisztika szerint idén csökkent a garázda bűncselekmények száma.