Ezeket az őszi dekorációkat a diákok készítették egy-egy tanórán. A Bercsényiben fontosnak tartják a természet megszerettetését, a környezet megóvását, a pedagógusok szinte minden foglalkozáson odafigyelnek erre. Az oktatási intézmény idén nyerte el az "örökös öko-iskola" címet.
"Végeztünk felmérést, ún. környezet attitűdöt mértünk a 7. évfolyamosoknál és a visszajelzésünk a következő: pozitívan állnak a gyerekek hozzá, viszonylag környezettudatosan tudnak élni és fontos számukra."
Az intézmény már másodszor adott otthont az öko-iskolák regionális szakmai találkozójának. Ilyenkor megismerik egymás pedagógiai programját és rendezvényeit, kicserélik tapasztalataikat a résztvevők. A Regionális Ökoiskola Találkozón idén 11 iskola képviseltette magát. Közülük már mindannyian beépítették programjukba a vállalt előírásokat.
Fokiné Rácz Ilona -igazgató,Bercsényi-iskola
"Elsősorban az öko-iskola cím elnyerésére adunk tippeket, pályázati megvalósításokat, tapasztalatcserét adunk pl. a mozgássérült gyerekek erdei iskoláztatásával kapcsolatban, hogyan lehet az alsótagozatosokat játékos formában a természettudatos magatartásra nevelni."
Számos feltételnek kell megfelelnie egy oktatási intézménynek a cím elnyeréséhez, az ilyen szakmai fórumok segítik a pályázatokat-hangzott el a megbeszélésen. Játékos környezetismereti vetélkedőkkel, a mindennapi oktatásban használt illusztrációkkal pedig a gyerekekhez közelebb hozhatják a tanárok a természetet.
Hírek
Regionális Ökoiskola Találkozót tartottak a Bercsényiben
11 oktatási intézmény képviselője vett részt a szakmai fórumon, ahol tapasztalatokat cseréltek a pedagógusok. A házigazda oktatási intézmény idén nyerte el az "örökös öko-iskola" címet.