
Szombathely 2020 óta vesz részt az Európai Bizottság fenntarthatóságot célzó Intelligens Városok Kihívása mentorprogramjában, kezdetben Budapesttel közösen, az utóbbi években viszont egyedüli magyar városként, 89 európai konzorciumi partnerváros mellett. A munka szép eredményt hozott: március 6-án Brüsszelben díjazták Szombathely a zöldfejlesztéseket érintő törekvéseit.
László Győző - alpolgármester
Átvehettük ezt a díjat egy olyan projekttel, amit fenntarthatóság, zöldenergia kategóriában nyertünk el, és erre méltán lehetünk büszkék.
A projekt keretében együttműködési megállapodások születtek és kidolgoztak egy zöldenergia programot, amelynek lényege, hogy innovatív megoldásokat alkalmazzanak a fenntartható és intelligens városfejlesztés terén. Az egyik célterület a megújuló energiaforrások, konkrétan a zöldhidrogén alkalmazása a közösségi közlekedésben, illetve a városüzemeltetésben. Ehhez a teljes infrastruktúrát kialakítanák, a hidrogén helyben történő megtermelésétől a tároláson át a töltőállomásokig. Továbbá tervek készültek a Thököly utcát érintő zöld fejlesztésekről.
Bokányi Adrienn - tanácsnok
Közlekedési, fenntartható, zöld és okos megoldásokkal a károsanyag-kibocsátás csökkentés, mind az élhetőség fokozása révén olyan beavatkozásokat tudunk végrehajtani, amelyek széles körben éreztetik a hatásukat. Lehet ez kerékpárút-építés, fák és zöld növények telepítése a nyári hőmérséklet csökkentésére, fenntartható közlekedési megoldások alkalmazása, pl. a buszmegállók közelében legyenek Lime rollerpontok.
A sajtótájékoztatón elhangzott, az elismerésnek köszönhetően további mentorprogramokba érkezik meghívó, Szombathely tehát “láthatóvá vált” az unióban, mások is készek átvenni az itteni jó gyakorlatokat. A díj előnyt jelenthet a közvetlen uniós források megszerzésében. Felkérés alapján az elmúlt öt hónapban 9 pályázati felhívásra jelentkezett a város, összesen mintegy 3 millió euró értékben.