Tragikum és komikum, misztikum és realitás abszurd összefonódása jelenik meg a színpadon a Nobel-díjas olasz drámaíró, Pirandello legismertebb alkotásában, a Hat szereplő szerzőt keres című darabban. A szerző megrendítő monológokkal és vitákkal kelti életre a karaktereket, akik szeretnék újraélni fel nem dolgozott tragédiájukat. Így szeretnének kiszabadulni megkövesedett igazságaikból, szerepeikből.
Látja? Nem tud. Ide van láncolva. A szótlanság ára a maradás.
A fizikai színház névre keresztelt kortárs irányzatban a színészek elsősorban testi adottságaikat használják a karakterek megformálásához.
Mari Dorottya - színész
Én játszom a mostoha lányt ebben a történetben, aki éppen gyászol, és többszörösen is gyászol - családtagjait elvesztette
A mozdulatok, a testtartás és a gesztusok mind kiemelt szerepet kapnak ebben a műfajban. A legfőbb kommunikációs eszköz a teljes test.
Mari Dorottya - színész
Kinagyítottabban kell játszani, mint úgy általában szoktunk, vagy amilyen produkciókban én eddig részt vettem. Valahogy mindent egy kicsit úgy fel kell nagyítani, játékban is, arcjátékban.. mind a test, tehát a testnek a mozgását is.. minden egyes ilyen kis apró megmozdulást fel kell nagyítani, és ez az, ami talán kihívás ebben, hogy ezt jól csinálni.
Ez a művészi előadásmód egyre több fiatal színész és rendező számára jelent vonzó lehetőséget a kreatív önkifejezésre: a műfajban a színészek nagyobb szabadságot kapnak, mint általában.
Kondákor A. Panka - rendező
Az lehet, hogy egy kicsit szokatlan volt, hogy hagyom a színészeket, hogy hadd játszanak és én inkább ahhoz szólok hozzá, azok után, hogy elmondtam az elképzeléseimet esetleg, ugye a testtel vagy azzal a kifejezésmóddal vagy ábrázolással, amit én most így képviselek, abban tudok segíteni, de én örülök, hogy ha ők dobálják fel a labdákat és akkor abból válogatunk.
Pirandello abszurd drámájának középpontjában az objektív és a szubjektív valóság közötti feszültség áll. A szerző által alkalmazott âszínház a színházbanâ szituáció nézőnek és színésznek is lehetőséget teremt arra, hogy felszabadultabban, humorral élje át a megjelenített tragédiát.
- Ön tehát, és kísérete szereplőnek született? - Úgy bizony, uram, és amint látja, élünk!
- Nincs undorítóbb az efféle lelkiismereti mosakodásnál! - Tárgyra! Az elvi viták nem érdekelnek!
A nyugati kísérleti színházban számtalan változata van az ún. fizikai színháznak, a test feletti uralomra építő mozgásszínháznak. a kortárs rendezések jelentős hányada mozgásszínház. A műfajban a rendező gyakran a színészre ruházza át a műegész partitúrájának megvalósítását. - A színház alapja a test.
A pszichoanalitikus kritika hőskorában az egyes szerepeket több elemzés is Pirandello saját családi problémáival hozta összefüggésbe.
Kondákor A. Panka - rendező
Igazából elég határozott elképzeléseim voltak, szóval szerintem ezzel nem volt probléma, viszon az lehet, hogy egy kicsit szokatlan volt, hogy hagyom a színészeket, hogy hadd játszanak és én inkább ahhoz szólok hozzá - azok után, hogy elmondtam az elképzeléseimet esetleg ugye a testtel vagy azzal a kifejezésmóddal vagy ábrázolással, amit én most így képviselek, abban tudok segíteni, de én örülök, hogy ha ők dobálják fel a labdákat és akkor abból válogatunk. Úgyhogy szerintem ez oda-vissza működik ez a próbafolyamat alapján is, meg ugye a munkában, és jól vették azt, amit én hoztam, és azt gondolom, én is jól vettem azt, amit ők tudtak adni, vagy amit adnak még a mai napig.
Bizonyos határhelyzeteket fel kell ismerni, és ebből a konformista és uniformizált világból ki kéne lépni ahhoz, hogy a lehető legautentikusabb énünket érjük el és aszerint létezzünk. Tehát ne ez a betokosodott, elvetélt művész, satöbbi, amik itt majd fellelhetőek lesznek, ne ez domináljon! És ezekben a határhelyzetekben azokat a bátor lépéseket meg kell tenni.
Abszolút egy ilyen misszió-tudatot érzek benne, hogy legyen valami, hogy közelebb hozzuk az emberekhez, mert, pont azért, mert életszerű, mert tényleg, az utcán, a házakban, ez sehol nincs másképpen, mint ahogy itt látjuk.
Lehet, hogy egy kicsit teátrális vagy groteszk vagy nem tudom, az is ugyanúgy megjelenik az utcákon. Úgyhogy nem annyira különleges ez egyébként.
Mari Dorottya
Valójában itt sokkal kinagyítottabban kell játszani, mint általában szoktunk, vagy amilyen produkciókban én eddig részt vettem. Valahogy mindent egy kicsit fel kell nagyítani, játékban is, arcjátékban.. mind a test, tehát a testnek a mozgását is.. minden egyes ilyen kis apró megmozdulást fel kell nagyítani, és ez az, ami talán kihívás ebben, hogy ezt jól csinálni.
Én játszom a mostoha lányt ebben a történetben, aki éppen gyászol, és többszörösen is gyászol - családtagjait elvesztette 22:13 - és próbálja ezt a gyászt megélni, feldolgozni, feldolgozni ezeket a veszteségeket, és mindemellett pedig megkeresni a saját igazát ebben a történetben.
Számomra ez felszabadító, hogy színház a színházban történik, ugyanis ad egyfajta könnyedséget az egésznek, tehát több⌠azt érzem, több a lehetősége annak, hogy elszabaduljak, hogy játsszak színesebben, felszabadultabban, hogy egy kicsit lehet hülyéskedni, viccelődni, hogy lehet akár az igazi drámából, a gyászból is akár viccet csinálni
Szerintem nagyon fontos a traumáknak a feldolgozásában, hogy tudjuk őket humorral kezelni. Nyilván jól kell ehhez hozzányúlni, tehát nem szabad belőle viccet csinálni, vagy nem kinevetjük ezt az egészet, hanem megpróbálunk így az eseményekkel együtt menve nevetni egymással közösen.
Hát én nagyon-nagyon remélem, hogy inkább az izgalmat és az érdeklődést fogja ez a fajta abszurd világ kiváltani a nézőkből, mert szerintem sokkal többféleképpen lehet ezt értelmezni ezt a történetet, amit elő fogunk adni, és ez szerintem lehetőséget ad arra, még inkább, hogy mindenki a saját szájíze szerint, a saját szükséglete szerint értelmezze, és azt vigye el magával haza, amire neki éppen szüksége van.
