Hírek

Péntekig minden általános- és középiskolás diák megkapja félévi értesítőjét

2012. január 18., 16:18

A legtöbb intézményben már megkezdték a bizonyítványok kiosztását. Az első-második osztályosok szöveges értékelést kapnak, a többiek teljesítményét érdemjegyek mutatják. Jövő hét elején szülői értekezletet és fogadóórákat tartanak, hogy az eredményeket a szülőkkel is átbeszéljék a tanárok.

Péntekig minden általános- és középiskolás diák megkapja félévi értesítőjét

A Derkovits-iskolában már hétfőn kiosztották a bizonyítványokat. A tantárgyi átlag az előző évekhez hasonlóan alakult, idén félévkor 3,7 lett az eredmény, amit az igazgató jónak értékel.

Kovács Péterné - igazgató, Derkovits Gyula Általános Iskola
"A tanulók 8 százaléka kitűnő bizonyítványt vihetett haza félévkor, tehát minden tárgyból ötöst kapott, ezen kívül 167 tantárgyi dícséretet osztottunk ki, amin 68 tanuló osztozott."

A diákok közel 9 százaléka kapott elégtelent, matematikából, fizikából és földrajzból történt a legtöbb bulás. Félévkor általában szigorúbban osztályoznak a tanárok, így próbálják javításra késztetni a tanulókat.

Cseh Dóra - 8. osztályos tanuló
"Nagyon jól sikerült, kitűnő lettem és dicséretet kaptam szinte mindenből."

Lenkeffy Martin - 8. osztályos tanuló
"Szerintem jól sikerült, két négyesem lett matekból meg technikából, nagyon örülök neki."

"Deme Dalma a kitűnők egyike, gratulálunk"
A Bolyai idén is hozta a tőle megszokott kiváló eredményt, 4,6 tizedes iskolaátlagot produkáltak a diákok. A legalacsonyabb osztályátlag is 4,3 tized lett.

Bognár Fruzsina - 10. osztályos tanuló
"Sikeresnek mondható a félévem, mert sikerült javítanom 3-4 tizedet, aminek nagyon örülök."

Tóth Péter - 9. osztályos tanuló
"Pontosan 4,76 átlagot, az osztályátlag alatt egy századdal. Ez rendkívül jó, vagyis nekem tökéletesen megfelel."

A félévi értesítőket a héten folyamatosan, osztályfőnöki órákon osztják ki. Az évek óta használt elektronikus napló jelentősen megkönnyítette az összesítést.

Károly Frigyes - igazgató, Bolyai-iskola
"Felgyorsít az értékelésnél sokmindent. Azonnal megmutatja az átlagokat, azonnal látjuk a hiányzásokat."

Az iskolák jövő hét elején félértékelő szülői értekezleteket és fogadóórákat tartanak.