Hírek

Ötvenedik születésnapját ünnepli a Savaria Szimfonikus Zenekar

2012. február 16., 18:01

1962. február 15-én döntött az akkori városi tanács a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar megalapításáról, mely a mostani együttes jogelődje. A jubileumi évforduló alkalmából egész éven át tartó koncertsorozatot tervez a zenekar. A rendezvények fővédnöke Puskás Tivadar polgármester.

Ötvenedik születésnapját ünnepli a Savaria Szimfonikus Zenekar

A mai soproni koncertjére készül a zenekar. Vásáry Tamás vezényletével Richard Strauss műveiből szemezgetnek a zenészek. Ezt az előadást szombaton hallhatja majd a szombathelyi közönség. A jubileumi rendezvénysorozat március 3-án egy jótékonysággal koncerttel kezdődik majd. Akkor a Markusovszky Kórház gyermekosztályának javára fognak zenélni.

Mérei Tamás igazgató, Savaria Szimfonikus Zenekar
"Olyan ifjú zeneművészek lépnek fel, akiknek a szülei a zenekarunkban játszanak, vagy játszottak. Azért is az 50 éves jubileum kapcsán, mert így jelezzük a generációváltást."

A koncerteken kívül készül egy könyv is, mely a zenekar története mellett sok érdekességet tartalmaz majd. Kiadását a novemberi gálakoncert idejére időzítik. A jubileumi év attól is különleges, hogy januártól városi fenntartásba került a zenekar. Ebben segíthet az önkormányzatnak a költségvetési törvényben felajánlott extra keret.

Mérei Tamás igazgató, Savaria Szimfonikus Zenekar
"Azok a megye jogú városok pályázhatnak erre a majdnem 2 milliárdos keretre, amik átvállaltak kulturális intézményeket, előadóművészeti intézményeket, amelyeket a megye tartott részben, vagy egészben fent. Ebből a keretből minimálisan azt a pénzt, amit tavaly a megye adott azt reméljük megkapni. "

Így a szimfonikusok fenntartása nem kerülne többe a városnak mint tavaly. A zenekar fennmaradását segítheti jövőre a zeneművészeti törvény besorolásainak változása is. Ha megkapja az együttes a nemzeti címet, akkor megoldódhatnak a zenekar költségvetési problémái. Az átsorolást a nemzeti erőforrás minisztérium szakmai bizottsága jelenleg is támogatja - mondta el a direktor.