Gérard Bourland - elnök-vezérigazgató, Dalkia Energia Zrt.
Ennek egyik célja, hogy társadalmilag hasznos tevékenységet végezzünk, ne csak szolgáltatásainkat értékesítsük a helyi közösségnek, hanem jobban részt vegyünk a helyi közösség életében. Másrészt a vállalaton belül a dolgozók közötti szolidaritást hivatott ez a nap erősíteni, hogy egy közös célért dolgozzanak.
A cég közel 50 dolgozója végzett ma önkéntes munkát Kőszegen. Az intézménynek önerőből erre nem lett volna pénze.
Nagy Gábor - igazgató, Dr. Nagy László EGYMI
Ez jelentős segítség az intézménynek. Erre saját forrásból idén nem volt meg az eszközünmk. 500 ezer forint értékben vásároltak csak anyagot és ha a munkájukat hozzáteszem, akkor ez egy jelentős összeg. példaértékű.
Jogászok, mérnökök dolgoztak a szerelőkkel együtt az intézmény felújításán, de az társaság igazgatótanácsának tagjai sem tétlenkedtek. Mindenki önként vállalta a mai munkát. Érkeztek segítők Győrből, Sopronból, és Budapestről is.
Kovács Ferenc elnök, Vas Megyei Közgyűlés
Önkéntesség éve van. Kicsit nagyobb a megértés és az empátia azok iránt, akik valamilyen szinten kivannak szakítva a társadalomból. Így lenne természetes, így lenne jó általában is.
Bár már július van, itt most jártak először önkéntesek. Az intézmény vezetője reméli, nem ők voltak az utolsók, akik segítettek.