Hírek

Nyomozás a szakértői szerződések ügyében

2010. július 07., 17:57
Nem tudott érdemi munkát végezni a polgármesteri szakértői szerződéseket vizsgáló bizottság, mivel a végső határidőként megszabott, június 17-i időpontig sem kapták meg a 2002 és 2009 között keletkezett iratokat Ipkovich György polgármestertől.
Nyomozás a szakértői szerződések ügyében

Ezért június 21-én a bizottság 3:1 arányban úgy döntött, hogy a hatóságokhoz fordulnak az ügyben és közérdekű adatok visszatartása és hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen. A beadvány megérkezett a Szombathelyi Rendőrkapitányság illetékes osztályára.

Telefonon sikerült munkatársunknak elérni Ipkovich György polgármestert, aki elmondta, hogy áll a vizsgálat elé, a több ezer oldalnyi iratanyag hozzáférhető a vizsgálódók számára.

Dr. Kazmar Enikő - sajtószóvivő, VMRFK
"A feljelentés alapján a Szombathelyi Rendőrfőkapitányság nyomozást indított hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt, majd elfogultság következtében az ügyet a Vas Megyei Rendőrkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya vizsgálja ki."