Hírek

Nyílt darts bajnokság Szombathelyen

2021. november 16., 15:05

A Szombathelyi Darts Club Sportegyesület a hétvégén bonyolította le saját rendezésű, nyílt darts bajnokságát. A nyolcadik egyben forduló során csak egyetlen kérdés volt, hogy az összesített pontversenyben ki végez majd Alexits Tamás és Csóka András mögött a harmadik helyen.

 

Nyílt darts bajnokság Szombathelyen

Szombaton több, mint harminc versenyző vett részt a Szombathelyi Darts Club Sportegyesület saját rendezésű nyílt bajnokságára, amelynek egyre nagyobb a visszhangja. Ennek köszönhetően már nemcsak a szomszédos településekről, hanem Sopronból, Zalaegerszegről és Budapestről is érkeztek versenyzők. Az évad során az egyes fordulók dobogósait külön-külön is jutalmazták, ugyanakkor az összesített pontverseny miatt kiderült az is, hogy ki volt a legjobb 2021-ben a nyílt kategóriában.

Csóka András - elnök/játékos, SZDCSE
Ez a Goldfisch versenysorozatnak nyolcadik, utolsó fordulója.  Az év elején kezdődött, pontozásos rendszerben. Elvileg az első és a második hely sorsa már eldőlt a hét forduló alapján, ma tulajdonképpen a bronzéremért küzdenek a srácok, úgy hogy a harmadik hely még kiadó, nagy versenyre számítunk a srácoktól. Első helyen Alexits Tamás végzett soproni játékos, második helyen jómagam, Csóka András, úgyhogy nagy mérkőzésekre számítunk a többiektől.

A várt nagy csaták nem is maradtak el! A csoportkörök során a legjobb két-két sportoló kvalifikálta magát az egyenes kieséses szakaszba, ahol minden megnyert legnek nagy súlya volt. A Szombathelyi Darts Club Sportegyesület színeiben utánpótlás és felnőtt csapatbajnoki aranyérmet szerző Dobos Dávid esélyesként indult a nyílt bajnokság összetettbeli harmadik helyéért. Igaz, nem támasztott ezúttal komoly elvárásokat önmagával szemben.

Dobos Dávid - játékos, SZDCSE
Mondhatjuk, hogy jól sikerült az idei évem ifjúságiban, egyéniben és csapatban illetve párosban is, viszont én úgy gondolom, hogy én már magamtól nem várok semmit ebben az évben. Innentől minden torna ajándék és minden megszerzett pont, minden jobb helyezés egy ajándék nekem. Majd meglátjuk!

A szombathelyiek reménysége kiváló játékkal menetelt a döntőig, ahol végül Borbély András állta az útját. Ugyanakkor Dobos Dávidnak ez a második hely 24 pontot jelentett, aki ezzel a 2021-es open sorozatban bronzérmes lett. A 8. fordulóban Bertalan László és Kovács Benjamin állhatott még dobogóra.