A tankönyvek 90százaléka már az iskolákban van – ez a legfrissebb országos statisztika. Ide, a Bolyai iskolába minden tankönyv megérkezett már, az átvétel más lesz, mint az eddigi években.
Károly Frigyes – igazgató, Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium
„Ezekben a csomagokban benne vannak azok a listák, amelyek tartalmazzák a csomag tartalmát. Tehát mikor átadjuk, először be kell, hogy mutassák a befizetési csekket, majd ki kell bontani minden csomagot, átnézik, hogy az benne van-e, ami a listán van, majd aláírják és az aláírt szelvényt kell, hogy mi megkapjuk.”
A Bolyaiban szerda után csütörtökön is osztják a tankönyveket, összesen 1050 diáknak. A szombathelyi tankerületben még tizenegy általános és egy középiskolában várnak a csomagokra.
Fodor István – tankerületi igazgató, Klebelsberg Intézményfenntartó Központ
„Az új tankönyvforgalmazásnak az az előnye is megvan, hogy a diákok névre szólóan kapnak tankönyvcsomagot, így nem feltétlenül szükséges előtte hetekkel, egyenként összevárni, amíg a tankönyvosztó összeválogatja számára a csomagot, hanem az első tanítási napon is meg tudják kapni egyben a csomagjaikat.”
Sok iskolában úgy döntöttek, hogy csak a becsengetéskor, a jövő hétfőn osztják ki a könyveket, az eddigi évekkel ellentétben addig nem hívják az iskolákba a diákokat.