Cáktól nem messze található ez a málna ültetvény. A gazdálkodó több évtizedes tapasztalattal a háta mögött még mindig tud újdonságot kitalálni. Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb gondját az egyre hosszabb ideig tartó és nagyon erős napsütés jelenti. Ez ugyanis tönkreteszi a termést. Védekezésül új megoldást alkalmaz az itteni gazdálkodó.
Végh Zsolt, termelő
Minden hajtást ide átkötözök, és itt fog majd teremni és itt védett, mert itt árnyékban van. a délutáni nagy hőség nem tesz benne kárt várhatóan.
A szakember azt mondja: a málnából neki jó termése volt. Sem a minőséggel, sem a mennyiséggel nem volt gond júliusban. Vannak kétszer termő fajtái, azok is jó hozamot ígérnek. Ez, a szakértelem mellett az elmúlt hetek csapadékos időjárásának is köszönhető. A szeder sok helyen nem mutat ilyen bíztató képet. A tájolás miatt az erős napsütés kiégeti a termést az ültetvények egyik felén. Egyes hírek szerint milliósak a károk. Az időjárás nagyon megváltozott az elmúlt évtizedekben, mondják a szakemberek. Fele annyi eső esik most a Kőszegi-hegység környékén, mint 3 évtizede. A termelők dolgát az is nehezíti, hogy öregek az ültetvények.
Végh Zsolt, termelő
83-ban telepítették , 30 év után kezdtek kiöregedni. Vészesen. Ez előre nem volt tapasztalat. 30 év után hirtelen elkezdtek romlani. Felélte a tápanyagot a talaj. Nagyon tápanyagigényes a szeder és a málna is. Nem így kellett volna vele foglalkozni. A kipusztulók helyére újat kellett volna telepíteni.
A termelők dolgát tovább nehezíti, hogy más országokban is egyre nagyobb területeken telepítettek málnát vagy szedret. Ezeket Nyugat-Európában adják el horvát, bolgár gazdák és előbb tudnak megjelenni vele mint a magyarok.
A bogyósokból nagyon finom pálinka főzhető. Nemhiába dolgoznak most is gőzerővel ebben a kőszegdoroszlói pálinkafőzdében.
Pongrácz László, pálinkafőző
Aki termel annak több a gyümölcse mint annak aki bemegy a boltba. Amit elad az elad. Ami megmarad abból pálinkát készít. Jobban odakell rá figyelni. A két-három évvel ezelőttiek sokkal jobbak voltak. Egyre melegebb van. 40 fok van. Vége van a gyümölcsöknek. Nem lesz jóillatú pálinka.
Vas megyében, akárcsak az ország más vidékein, egyre csökken a málna, a szeder termőterülete. Ezeknek a gyümölcsöknek a gondozása ugyanis nagyon munkaigényes, sokan hagytak fel vele. A nagy felvásárlók is eltűntek. A nyugati határszélen viszont az értékesítéssel a gazdák egy részének nincs gondja. Osztrákok vásárolják fel a termést. Az elmúlt évtizedekben Vas megyében jelentősen visszaszorult a bogyós gyümölcsök, így a szeder termesztése. Ma már csak 56 hektáron foglalkoznak vele. Kőszeg-hegyalján is csak néhány parcella maradt meg.