Hírek

Művész-csütörtököt tartott az Isis Galéria, az idei szezonban először

2024. május 24., 15:20

Művész-csütörtököt tartott tegnap az Isis Galéria, az idei szezonban először. A programon három képzőművész mutatkozott be, és előadásokon is részt vehettek az érdeklődők. Gál József például a képzőművészeti kultúra szombathelyi kezdeteiről, Vörös Norbert pedig a madarak és fák napja kapcsán beszélt érdekességekről.

Művész-csütörtököt tartott az Isis Galéria, az idei szezonban először

Horváth Dániel Dudu hegedűjátékával kezdődött a Művész-csütörtök az Isis Galéria teraszán.

A koronavírus-járvány időszak után jött a rendhagyó rendezvény ötlete, és tavasztól őszig azóta is havonta egyszer megtartják az Érezd Szombathelyt! sorozat keretében. Cél, hogy “utcára vigyék” a művészetet - zenét, képzőművészetet, irodalmat, táncot - az alkotók megismerkedjenek egymással, és bemutatkozzanak a közönségnek. A program egy egész délutánon át feltöltődést jelent az érdeklődőknek.

Varga Ibolya - tulajdonos, Isis Galéria

“Ezt a covid után kezdtük. Művészekkel közösen kigondoltuk, hogy mi lenne, ha ők jönnének a teraszra, az udvarra, az utcára, és azt gondolom, hogy ez évek óta így működik.”

A művészek az egész ország területéről érkeznek, és alkotásaikat is magukkal hozzák. 5:02 Ezúttal az egyik falon Szabó Daniella festőművész alkotásait láthatják az érdeklődők, aki egyedi technikával, néha homok felhasználásával készíti képeit. 4:21 Nagy Judit tűzzománc műveit hozta el a galériába, 5:57 Éva Afrodité Dimitriu pedig selyemkedőit mutatja be. A képzőművészek mellett az érdeklődők kulturális témájú előadásokat is hallgathattak. A következő alkalommal, június 6-án Balogh István Péter és T. Takács Tibor festőművészek munkáiból szerveznek kirakat kiállítást színes zenei kísérettel: hegedű, gitár, fuvola és zongora is megszólal majd.