"Kérdések a Fideszhez Kubatov Gábor beismerő vallomása nyomán.
Rémisztő és megdöbbentő hangfelvétel járja be a magyar nyelvű internetes oldalakat. Ezen Kubatov Gábor részletes feltáró és terhelő vallomást tesz a Fideszre – persze anélkül, hogy ennek tudatában lenne. A hangfelvétel állítólag egy belső, zártkörű fideszes megbeszélésen készült.
A nyilvánosságra hozott, titkos felvételen Kubatov nem állít kevesebbet, mint azt, hogy a pécsi időközi választáson olyan adatbázist építettek, amelyben azokat – és azok adatait is – nyilvántartják, akik nem a Fideszre szavaztak.
Kubatov Gábor pártigazgató úgy fogalmaz: tudnak ezekről a „komcsikról” mindent: a személyes adataikat, telefonszámukat, címüket. Mindent.
Elgondolkodtató a módszertan is: a helyi közvélemény-kutatásnak álcázott adatszerzésen túl ugyanis attól sem riadt vissza a Fidesz, hogy a szomszédokat vallassa a mellettük lakók politikai nézeteiről.
Vallattak, adatot csaltak ki és tartottak, illetve tartanak nyílván ma is.
Az elhangzottak különösen rémisztőek annak fényében, hogy a kampány során olyan információk láttak napvilágot, amelyek alapján Magyarország okkal tart attól, hogy a Fidesz hatalomra jutva politikai indíttatású tisztogatást tervez: köztisztviselőket, tanárokat, állami alkalmazottakat bocsáthatnak el.
Kubatov beismerő vallomása után már azt is sejtjük, milyen adatbázis alapján fognának ehhez hozzá.
Jogos tehát a kérdés a megyei/városi Fidesz-vezetéshez: itt, helyben is készült-e ilyen adatbázis?
Minket is nyilvántartanak-e? A mi településünkön/megyénkben is gyűjtöttek-e ilyen sötét módszerekkel adatokat?
A feleletet minden választónak joga van tudnia még április 11-e előtt, ezért azt követeljük a helyi Fidesztől, hogy haladéktalanul álljon ki a nyilvánosság elé, és valljon színt ebben a kérdésben."
Dr. Ipkovich György Vas I. MSZP országgyűlési képviselő-jelölt
Dr. Nemény András Vas II. MSZP országgyűlési képviselő-jelölt
Rába László Vas III.MSZP országgyűlési képviselő-jelölt
Szabó Lajos Vas IV. MSZP országgyűlési képviselő-jelölt
Oroszvári Péter Vas V. MSZP országgyűlési képviselő-jelölt