"Az még csak megmosolyogtató, hogy a Fidesz képviselői az elmúlt hetekben olyan ügyekkel kampányolnak a városban, amikhez semmi közük nem volt, vagy éppen szavazati többségükkel az utolsó pillanatig akadályoztak meg - mint például a panelprogram, vagy a Fő téri felújítás második üteme -, de az már felháborító, hogy a Markusovszky Kórház székhelyének a visszahozásával kampányolnak, amelyet ők vittek el Szombathelyről.
A megyei Fidesz vezetés a szombathelyi Fidesz vezetés hathatós támogatása mellett 2007-ben az általa irányított kórház székhelyét Szentgotthárdra menekítette, hogy Szombathely városa ne szólhasson bele a működtetésbe.
Talán ennek a tettnek is negatív következménye, hogy egyre több a panasza a szombathelyieknek a kórházi ellátással kapcsolatban. Az elmúlt években többször is megígérték, hogy visszahelyezik a székhelyet, és visszaállítják az általuk ellehetetlenített Konzultatív Tanácsot, de semelyikből sem lett semmi. Inkább gazdasági társasággá szervezték át a kórházat, és így elvették az ott dolgozók közalkalmazotti jogviszonyból fakadó többletjogait. Ezt városunk megakadályozta volna!
Most sem azzal a kampányol a Fidesz, hogyan fejlesztené a kórházat, és hogyan vonná be ebbe a várost, hanem azzal, hogy csak akkor kerül vissza Szombathelyre a kórház székhelye, ha az általuk favorizált jelölt nyer.
A választások előtt egy héttel a Fidesz még mindig titkolja programját a választók elől. Miközben az egészségügyi ellátás egy rendkívül fontos terület, amely leginkább összefogást igényel - a korábbi együttműködés eredménye az új sürgősségi tömb -, a Fidesz továbbra is játszadozik a szombathelyiek kórházával.
Elutasítjuk, hogy ilyen módon teszi a Fidesz kampánytémává a kórházat!
Megígérjük a szombathelyieknek, hogy amennyiben újra bizalmat szavaznak dr. Ipkovich Györgynek, elérjük, hogy ne más városokba kelljen kezelésre járniuk - orvosaik tanácsára - hanem minden területen minőségi egészségügyi ellátást kapjanak Szombathelyen. A kórházban dolgozóknak pedig megígérjük, hogy amennyiben újra működni kezd a Konzultatív Tanács, visszakapják az elvett jogaikat.
Elindítjuk az Egészséges Szombathely Programot. Kérjük, hogy ismerkedjenek meg vállalásainkkal, tekintsék meg programunkat, amely interneten keresztül is elérhető a www.eljenszombathely.hu címen!"
Magyar Szocialista Párt Szombathelyi Szervezete