Megváltoztatta nevét a Vas Megyei Önkormányzatokért Egyesület. Mint Patyi Elemér elnök egy mai sajtótájékoztatón elmondta: a jövőben Szolidaritás a vidékkel mozgalom néven folytatják munkájukat.
A változtatásra azért került sor, mert a jövőben szeretnék elérni, hogy nagyobb befolyásuk legyen a megye irányításában, ezért jelölteket akarnak indítani az ősziválasztásokon. Az önkormányzatok mellett, szorosabb együttműködést szeretnének kialakítani a kis-és középvállalkozókkal, civil szervezetekkel és számítanak a bérből és fizetésből élők, a nyugdíjasok, a fiatalok támogatására is. Céljuk, hogy minden faluban, településen legyenek támogatóik.