65-75 gyerek jár az óvodába, három településről. Vasszécsenyben több mint 3 évtizede működik óvoda. Az önkormányzat az elmúlt években több lépcsőben modernizálta, korszerűsítette kívül-belül az intézményt. Többek között lecserélték a tetőt, hőszigetelt nyílászárókat építettek be. Legutóbb, sikeres pályázatnak köszönhetően, egy közel 6 millió forintos fejlesztést hajtottak végre. A fűtési rendszert korszerűsítették, valamint hőszigetelték az épületet.
Zsolnai Zoltán, polgármester - Vasszécseny
Úgy számolunk, hogy közel 30%-os energiamegtakarítást fog eredményezni, ami ebben a mai gazdasági helyzetben komoly megtakarítást jelent az intézménynek, és a lehetőségeit javítja.
Az óvoda felújításának ezzel még nincs vége. A tervek szerint a jövő év elején a konyha korszerűsítésére kerül sor. Valamennyi eszközt, berendezést lecserélik, uniós előírásoknak megfelelően modernizálják a főzőhelyiséget. A szülők is nagyon sokat segítenek. Idén többek között ők nyírták a sövényt, és karbantartották a játékokat.