Aláírták a Jurisics-vár turisztikai fejlesztésének első üteméről szóló támogatási szerződést. Közel egymilliárd forintból a tervek szerint 2011 novemberére teljesen megújul a belső vár.
Huber László - polgármester, Kőszeg
"Előzetes kutatások, régészeti feltárások már zajlanak. A szerződés aláírásával indulhat a munka. A képviselőtestületünknek a közbeszerzési kiírást kell elfogadnia."
A kőszegi várban évente 24 ezer látogató fordul meg, és hetente 1500-an vesznek részt valamilyen próbán, programon, rendezvényen.
Balogh József - elnök, Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács
"Lényegesen meg fog növekedni az ide irányuló forgalom, ez a pályázat feltétele is volt."
A Jurisics várat a 60-as években újították fel utoljára. Most korszerűsítik a fűtés- és energetikai rendszerét. Már a bejárat is turistabarát lesz, értékmegőrzővel, mosdókkal, és itt kaphatják meg a látogatók az elektronikus idegenvezető-készüléket is.
Pócza Zoltán - igazgató, Jurisics Vár Művelődési Központ
"Ez a 63-ban készült lépcső elbontásra kerül, fölöttünk lesz egy függő folyosó."
Az akadálymentes közlekedést lift segíti. Megújul és interaktívvá válik az itt működő múzeum. A földszinten lovagi étterem és földesúri látványkonyha lesz, fent pedig több konferenciatermet is kialakítanak.
A külső várat egyelőre nem újítják fel, mert ennek költsége nem fér bele a turisztikai fejlesztés első ütemébe. A nyolc éve bezárt turistaszállót viszont igen. Ide kerülnek az irodák, az emeleten pedig két foglalkoztató helyiséget alakítanak ki.