Hírek

Megnyitották a 95. Ünnepi Könyvhét programjait

2024. június 14., 13:57

Nagy Gáspár vasi költő emléke előtt tisztelegtek közös versmondással a Bolyai iskola diákjai a Berzsenyi Könyvtárban – ezzel nyitották meg a 95. Ünnepi Könyvhét programjait.

Megnyitották a 95. Ünnepi Könyvhét programjait

Könyvheti újdonságok sorakoztak kiadók szerint rendezve a Berzsenyi Dániel Könyvtár első emeletén. A 95. Ünnepi Könyvhét szombathelyi programjainak megnyitóján már ismerkedhettek az érdeklődők a friss kötetekkel, így például gyerekkönyvekkel és irodalmi kiadványokkal.

Az idei ünnepi könyvhét programjain a 75 éve született, Kossuth- és József Attila-díjas vasi költőre, Nagy Gáspárra emlékeztek, aki 1980-ban a könyvhét szombathelyi programjának vendége volt.

Baráthné Molnár Mónika igazgató, Berzsenyi Dániel Könyvtár

„A versek között: évek, lapszámozás; költők között: lerombolt múzsák és "fölserdült" folyóiratok, átköphető látszat-kínaifalak, csalhatatlan szerkesztők és átverhető olvasók, mint fontos kellékek, kellékesek egy érdektelen szuperprodukcióban. Ennyit általában a helyzetről.” Ez 1980-as helyzetértékelése Nagy Gáspárnak.

Az ünnepi könyvhét minden év júniusában ráirányítja a figyelmet az olvasás fontosságára – erről is szólt az ünnepélyes megnyitó.

Horváth Soma alpolgármester, Szombathely

Bár egyesek manapság meghaladottnak, néha egyenesen régimódinak tartják az olvasást, mi itt mindannyian tudjuk, hogy ez koránt sincs így. Az ünnepi könyvhét nemcsak az irodalom, hanem kifejezetten a kortárs irodalom ünnepe is. Szükség van rá, hogy külön figyelmet fordítsunk a kevésbé ismert írókra és költőkre, valamint a nehezebben befogadható szövegekre, hogy ezeket is megtalálják az olvasók.

Nagy versmondással kezdődött az irodalmat, a könyveket ünneplő programok sora. Nagy Gáspár emlékére A fiú naplójából című művéből szavaltak-olvastak a Bolyai iskola diákjai Lutor Kata slammer vezetésével.

…és a csillagos estben ott susog immár a harminc évgyűrűjével a drága júdásfa: ezüstnyár rezeg susog a homály követeinek útján s kitünteti őket lehulló ezüst-tallérokkal érdemeik szerint illőn…

A 95. ünnepi könyvhét a versek mellett mesékről, zenetörténetről és papírszínházról is szólt Szombathelyen.