A negyedik században a nép választotta a püspököt, ha a környék főpásztorai elfogadták a jelöltet, püspökké szentelték. Erről így ír Sulpicius Severus, Márton életrajzírója:
“A tours-i egyház élére püspököt kerestek, de mivel Mártont nehéz volt kimozdítani a remeteségéből, egy Rusticius nevű polgár, feleségének színlelt betegsége ürügyén, a térdéhez borulva elérte, hogy útnak induljon. Így történt, hogy már az úton a város polgárainak sokasága fogta körül, és mintegy őrizet alatt vezették egészen a városig. Csodálatos módon hihetetlen sokaság gyűlt össze a szavazásra, de nemcsak ebből a városból, hanem a környezőkből is. Megegyezett mindnyájuk akarata, mindnyájuk szavazata és véleménye: Márton a legméltóbb a püspökségre, boldog lesz az az egyház, amelynek ilyen főpapja van.”
A nép ajkán élő legendának, miszerint Márton elbújt a libák közzé, amikor hírét vette a a Tours-iak szándékának - nincs nyoma a történetírásban.
