
Májusnak felel meg az előző három nap időjárása: 15 és 18 fok között alakultak a napi középhőmérsékletek Szombathelyen, pedig nem lett hivatalosan nyári nap április 16-a sem, nem ért 25 fokig a napi maximum.
Pétervári Tibor - észlelő, HungaroMet
„Ugye 24,6 lett, úgy indult, hogy azért emelkedett, emelkedett, de aztán jöttek felhők is, szél is, aztán valahogy még ezen a pár tizeden. Hát nem zárható ki, hogy a belvárosban nyilván volt, ott a Fő tér környékén, mert azért ugye a hőhatása az aszfaltnak megvan arra, hogy a maximum az magasabb ilyen beépített területen.”
Tavaly három-négy héttel járt előbbre a természet: akkor is húsvétkor virágoztak a gyümölcs- és a díszfák. A böjti szelek nem köszönnek el a húsvét ünnepével.
Pétervári Tibor - észlelő, HungaroMet
„Tehát három méter per szekundum volt az átlag márciusban, három és félen van most az április, de általában ez is az évnek a csúcsa szél szempontjából, a tavaszi hónapok, de legtöbbször április. Jövő héten is, ugye majd a hét második felében van lehűlésre esély, akkor pedig északias áramlás lesz megint egy-két napig, amikor az északi szél erősödhet meg.”
Ahogy februárban, úgy márciusban is a hónap vége hozott csapadékot Szombathelyre és várható, hogy ez áprilisban is így alakul, bár a húsvéti hosszú hétvége is hozhat egy-egy záport, akár zivatart.