Ez a kovácsoltvas kapu a felsőőri vásáron a látogatók kedvéért tárult ki, de sok háznál látni hasonló díszes kaput. Egy magyar vállalkozás készíti ezeket. Dolgoznak osztrák megrendelésre is. Nyolcadik éve vannak jelen a vásáron. Most önálló standon mutatják be termékeiket.
Vörös János - vasipari vállalkozó
Elsősorban a minőségre nagyon oda kell figyelni. Megnézi az osztrák, hogy az 1 eurót is mire adja ki. 3-4 évre vettük észre, hogy kezdenek felfutni a termékeink.
A gazdasági válságból a magyar cégek is új piacok megszerezésével igyekeznek kilábalni. Ezért jött el a vásárra ez a nosztalgikus hangulatú bútorokkal ls lámpákkal foglalkozó cég is.
Szabóné Kata, tulajdonos
A válság miatt keresi az ember a továbblépési lehetőséget és bízunk benne, hogy az osztrák piac azáltal, hogy erősebb a magyarhoz viszonyítva, nagyobb lehetőséget adna majd nekünk.
22. alkalommal rendezik meg az építőipari vásárt, amelyen több vasi cég is jelen van. Külön standja van a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamarának. A szervezet részt vett a szakmai előadások összeállításában is. Többek között szó volt az energiatakarékosságról is. Kiderült: hol és mennyit veszít egy rosszul szigetelt ház a felhasznált fűtési energiából, és mi az előnye a passzív házaknak. Balogh Gabriellától, a Műszaki Szakközépiskola vezetőjétől pedig képet kaphattak a jelenlévők, hogy miként zajlik a megújuló energiákkal foglalkozó szakemberek képzés Szombathelyen.
Balogh Gabriella, igazgató - Szombathelyi Műszaki Szakközépiskola és Kollégium
Ezt a képzést a villanyszerelő és központi-fűtésszerelő diákok tanulhatják. Mind a két szakmában tudunk csoportot indítani, van jelentkező és ez egy plusz lehetőség, ezt az iskolában megtanulhatják.
Az építőipari vásár január 22-ig várja a látogatókat.
Hírek
Magyarok az Oberwarti Építőipari Vásáron
Több Vas megyei cég is képviselteti magát: vannak, akik a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen, és vannak akik saját standon mutatják be vállalkozásukat. Szakemberek szerint érdemes a magyaroknak is jelen lenni a vásáron, ez ugyanis jó lehetőség arra, hogy megrendeléseket szerezzenek.