Nyugat-Magyarországon több száz osztrák-magyar vegyesvállalat működik. A gazdaság szinte valamennyi szektorában jelen vannak. Ők jelentik az egyik fő motorját a régió gazdaságának. Szele Rita könyvvizsgáló évek óta kapcsolatban van oszták-magyar, valamint német-magyar vegyesvállalatokkal. Azt mondja, a cégek örülnek annak, hogy jövőre 10%-ra csökken a társasági adó. Ezzel az unión belül is egyedülállóan alacsony szintet sikerült megállapítani.
Szele Rita - okleveles könyvvizsgáló, Kontír-Audit Kft.
"Amit magasnak tartanak, az a bérköltség után fizetendő járulék. Én úgy gondolom, hogy ha ezek is megváltoznak, csökkennének, akkor még biztosabban látnák a jövőjüket. De nem tapasztalok kivonulási szándékot, sőt inkább bővítést.
Ezzel azonban egyelőre kivárnak a cégek - derült ki azon a fórumon, amit ma tartottak Szombathelyen. Kivárják, hogy az adózásban, járulékfizetésben milyen változások lesznek.
Dr. Dóka Péter - ügyvezető igazgató, Observer
"Nem a jövő évben, hanem 2013-tól kezdődően gondoljuk úgy, hogy jelentősen tudjuk növelni a befektetéseinket, fejlesztéseinket."
Több mint félszáz magyar valamint osztrák cég kapott meghívást a szombathelyi fórumra, ahol az adóváltozásokról kaptak információt a vállalatok képviselői. Azt mondják: az adórendszer megváltoztatása önmagában nem elegendő, hogy beinduljon a magyar gazdaság és a cégek befektessenek, fejlesztéseket hajtsanak végre.
Dr. Erika Teoman-Brenner - kereskedelmi tanácsos, Osztrák Nagykövetség
"Inkább egy picit kivárnak, hogy az Eu hogyan fog fejlődni. Ez a legfontosabb, és ha az tovább megy, Németország is tovább fejlődik, akkor a Magyarországon működő osztrák cégek is új beruházásokat fognak csinálni. "
A konferencián szó esett még a konszernvállalatok közötti pénzügyi tranzakciók szabályváltozásairól és az illetéktörvényben bekövetkezett változásokról is.