A 17-18. századot idézik a Kőszegi utcában megújuló házak. Az egyszintes épületek gyakorlatilag elkészültek, színt kaptak az utcafronti falak, beszerelték a nyílászárókat. A házak tervezésénél a történelmi jelleg erősítésére törekedtek.
Dr. Németh Gábor - vezérigazgató, SZOVA Zrt.
"A Kulturális örökségvédelmi Hivatal ún. alapmeghagyásos építkezést engedélyezett nekünk, tehát a föld színéig le kellett bontani őket, és az akkori struktúrának megfelelő kinézettel és alapozással kellett újjáépíteni. Egyébként ezt levéltári kutatások előzték meg, és egy egészen hosszú engedélyezési procedúra volt."
Már az udvar felőli oldalon is látszik, milyen lesz a végleges arculat. A kivitelező most a belső tér kialakításán dolgozik. Irodákat és üzlethelyiségeket létesítenek, a tervek szerint többek között orvosi rendelő és cukrászda működne itt. A házak nagyjából másfél hónap múlva készülnek el teljesen. Utána kezdődhet az építkezés második üteme az udvaron.
"A rendezési terv szerint ez parkoló lenne."
200 parkolóhelyet alakítanak ki, kiépítik a csapadékvíz elvezető rendszert, a térvilágítást és parkosítanak. Már lezárult a közbeszerzési eljárás, és ha a régészeti munkák nem húzódnak el, jövő tavaszra az udvar is elkészülhet.
A beruházáshoz kapcsolódik az út- és járdaburkolat felújítása: ugyanolyan térkövet raknak le, amilyet a Fő téren is, ettől lesz egységes az arculat. Továbbá kőzműcserét végeznek, és mivel a házakat távhővel fűtik majd, új csöveket is lefektetnek. Az összhatást sajnos rontja a Kőszegi utca 9. számú ház. Nem sikerült ugyanis megegyezni a tulajdonosokkal a vételárról, így nem került be a pályázati anyagba. A műemlék épület üresen áll, romos állapota miatt életveszélyesnek nyilvánították.
Hírek
Látványos szakaszába érkezett a Kőszegi utcai házak felújítása
Elkészült a homlokzat és színt kaptak az épületek. A beruházás az Integrált Városfejlesztési Stratégia, az unió és a magyar állam támogatása mellett, mintegy 300 millió forintból valósul meg. A házakban üzlethelyiségeket és irodákat alakítanak ki.