Hírek

Kvízparty, filmzenei koncert is szerepel az Érezd Szombathelyt! sorozat nyári programjai között

2024. június 27., 16:22

 

Terasz- és piknikkoncertek, kvízparty, családi napok, színházi előadások és filmzenei koncert is szerepel az Érezd Szombathelyt! sorozat nyári programjai között. A színes kínálatot ma délelőtt sajtótájékoztatón ismertették a szervezők.

Kvízparty, filmzenei koncert is szerepel az Érezd Szombathelyt! sorozat nyári programjai között

A Sunday Brunch zenekar tagjai, a Grabarics-testvérek adták meg a sajtótájékoztató alaphangulatát, ők is fellépnek majd a nyári programkavalkádban.

Májustól szeptemberig 30 helyszínen mintegy 100 ingyenes program várja a szombathelyieket, csupán regisztrálni kell - hangsúlyozta Horváth Soma alpolgármester. Pénteken a sportházban adja utolsó bérletes hangversenyét a Savaria Szimfonikus Zenekar, Mahler 6. szimfóniáját játsszák óriási apparátussal. Július 3-án ugyanitt lesz hallható ingyenesen a Carmina Burana a Nemzeti Énekkar, a Paragvári Utcai Általános Iskola kórusa és három operaházi énekes közreműködésével. Július 10-én az Emlékműdombon filmzenei koncertet adnak a szimfonikusok - mondta el Kiss Barna igazgató. Csütörtökön szervezik meg a 2. Nagy Szombathelyi Kvízpartyt a Történelmi Témaparkban, pénteken pedig már az első piknikkoncertre várják a közönséget.

Grünwald Stefánia - ügyvezető, Savaria Turizmus Nonprofit Kft.
"Ivett és a Jazz Boys várja majd zenei csemegékkel az érdeklődőket, Bardon Ivett színész-énekesnő és két zenésztársa közkedvelt világzenei klasszikusokat és kicsit jazzbe hajló nótákat énekel majd."

A piknikkosárba helyi termelők finomságai kerülnek. Színházi előadás is szerepel a témapark kínálatában: játsszák a Katonaálom és a Feleségek és szeretők című darabot. Utóbbiban Marlene Dietrich, Marilyn Monroe és Karády Katalin életéből villant fel pikáns részleteket Schell Judit és Szűcs Gabi, zenekari kísérettel. Most szombaton kerül sor a Nyitott Városháza sorozat első teraszkoncertjére.

Prieger Szabolcs - programszervező
"Két fantasztikus világzenét játszó együttes, a Koprive és a Romano Drom lesznek majd a vendégeink, és ez a koncert nem a két rész miatt lesz különleges, hanem attól is, hogy átadjuk a Szombathelyi Hétköznapi Hős díjat a koncert kezdetén."

Július 4-én a Horváth Andrea-Bujtás Ervin duó és Gerendás Péter, 12-én pedig a Tornóczky All Aces zenekar vendégeskedik a teraszon. Július 13-án lesz az Utcaművészeti Fesztivál, ahol zenei, összművészeti és gasztrocsemegék várnak minden érdeklődőre. Az AGORA két nagyszabású családi programmal is készül: július 20-án a Víztoronyban és a KRESZ parkban csobbanhatunk a játéktengerbe.

Kiss Andrea - közművelődési igazgató, AGORA
"Egy olyan utazó játékteret hívtunk meg, amely a vízi állatokról, növényekről fog játékos ismeretterjesztő játszóházat csinálni 15-20 helyszínen, ez öleli fel a KRESZ-parkot körbe."

A mini színpadon bábszínház, koncert, bűvész show és táncbemutató követi egymást, kézműves foglalkozást tartanak újrahasznosított anyagokból és gyógynövényekből, a Víztoronyban berendezett csendes sarokban pedig mesefilmet vetítenek. Augusztus 10-én ismét Zöld Szigetté alakul a Csónakázó-tó sziget: tánc- és sportbemutatókkal, koncerttel, számtalan programmal várják a családokat.