A kormány ez év júniusában fogadta el a gyorsforgalmi hálózat fejlesztéséről szóló határozatot. Ez 4 ciklusra bontja a 2011 és 2027 közötti időszakot, és benne a közúti fejlesztéseket. A tervek szerint már 2016-ig jelentős változásokat tapasztalhatunk a megyében.
Horváth László, igazgató - Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas Megyei Igazgatósága
Az első ciklusban három terület van. Az M86-os Szombathely és megyehatár, az M8-as Körmend-Rábafüzes között és a Nádasdi elkerülő.
A közút mellett a vasúti vonalak is korszerűsödnek a megyében, elsősorban a Gyesev-nek köszönhetően. A társaság többek között a Porpác-Szombathely, Szombathely-Kőszeg, Szombathely-Zalaszentiván közötti szakaszt illetve több pályaudvart, köztük a szombathelyit is átvette a MÁV-tól október 1-vel. A GYSEV fejlesztéseket tervez, hogy egyre többen utazzanak autó helyett vonattal.
Dávid Ilona, elnök - vezérigazgató - GYSEV Zrt.
Elsősorban uniós forrásokra pályázunk. Villamosítani szeretnénk az átvett vonalakat, hiszen ezek túlnyomó többsége nem villamosított. A Körmend-Zalalövő vonal üzemen kívül van. Annak visszaállítása csak akkor lehetséges, ha ott teljes pályarekonstrukciós villamosítás történik meg rajta.
A Vas Megyéért Egyesület által rendezett konferencián nemcsak Vas, hanem Zala megyét érintő közlekedésfejlesztési elképzelésekről is szó esett.
Hírek
Közúti és vasúti fejlesztési elképzelések
Infrastruktúráját tekintve Vas megye az egyik legelmaradottabb térségek egyike. Sem közúton, sem vasúton nem lehet gyorsan megközelíteni, elérni a fővárost - hangzott el a Vas Megyéért Egyesület által szervezett közlekedésfejlesztési konferencián.