Eddig főként közhasznú alapítványok munkásai dolgoztak Szombathelyen a Perint és a Gyöngyös partján, de ez volt jellemző a vízügyi igazgatóság egész területén. Szemetet szedtek, kaszáltak. A szombathelyi tájékoztatón elhangzott: idén egy sikeres közfoglalkoztatási pályázat eredményeként 486 millió forintot fordíthat az igazgatóság olyan munkákra, amit eddig civil szervezetekkel végeztettek.
Nádor István - igazgató, regionális vízügyi igazgatóság
"Most ezzel a 384 fővel munkaszerződést kötünk egész évre, természetesen a civil szervezetek, önkormányzatok, munkaügyi központ sokat segített, hogy ezeket az embereket megtaláljuk, de a foglalkoztatásukat most mi magunk tesszük meg."
A közfoglalkoztatottak háromnegyede a Kis-Balaton környékén, illetve Zala megye területén dolgozik majd, Vas megyében a kisebb terület és a jobb munkanélküliségi mutatók miatt alig 130-an kapnak munkát. A program képzést is tartalmaz: segédgátőri és kisgépkezelői jogosítványt szerezhetnek a munkások. Egy év alatt a mintegy 1000 km hosszú vízfolyások mintegy negyedét teszik rendbe.