Televíziónk csütörtöki közéleti magazinjában a középiskolai koordinátor arról számolt be, hogy a város 13 önkormányzati és 4 egyéb fenntartású középiskolája közül a cukrász, a szakács és a felszolgáló szakirány a legnépszerűbb, de feljövőben vannak a vasas szakmák is. A jelentkezők többsége viszont idén is gimnáziumban tanulna tovább.
A Nagy Lajos Gimnázium igazgatója azt elmondta, az iskolájukba való felvételhez nem elég a kitűnő bizonyítvány. Már most több mint 150 jelentkezési lap érkezett az iskolába, és ebben a vidékiek még nem is szerepelnek.
Gáspárné Zsolnai Zsuzsanna - igazgató, Nagy Lajos Gimnázium
"Legalább kétszeres a túljelentkezés, ezért fontos, hogy ne csak a jegyek alapján állítsunk rangsort, hanem felvételit is tartsunk."
A ma feladott felvételi lapokat március 12-éig értékelik ki az iskolák. Akkor függesztik ki azt a rangsort, amelyből látszik, hogy ki kerül majd be jó eséllyel a megjelölt középiskolába. Ekkor a felvételizők még módosíthatják, hogy hányadik helyen jelölik meg az intézményt vagy a speciális osztályokat. Ezt követően kerülnek a jelentkezések a győri felvételi központba. A döntésről majd április vége felé kapnak értesítést a nyolcadikosok.