
Jó formában, sorozatban nyolc győzelemmel a háta mögött érkezett Szombathelyre a Debrecen, de a hazaiak kezdtek jobban. Pődör Rebekáék a 4. percben már három góllal vezettek, és az előnyt tartani tudták, bár as döntetlen is volt az állás. Változatosan alakult a játék, a hajdúságiak védekezése egyre javult, kapust is cseréltek, ugyanakkor támadásban kevésbé voltak hatékonyak. A hazaiak néggyel is vezettek, a szünetre gyel vonultak a csapatok.
A fordulást követően folytatódott az SZKKA roham, ami remek kapusteljesítménnyel is kiegészült. Feljavult azonban a vendégek hálóőre is, miközben a vasiak kissé megtorpantak, és ebben néhány játékvezetői döntés is közrejátszott. A 49. percben - a mérkőzésen először - fordítani tudott a Debrecen, majd újra a Szombathelynél volt az előny. A hajrában felváltva estek a gólok, a lépés a piros-fehéreknek jött ki jobban: ra nyerni tudtak. Az SZKKA gárdájából 16 találatával Pődör Rebeka volt a legeredményesebb.
Bo Rudgaard Olsen - vezetőedző, SZKKA
Fantasztikus mérkőzést játszottunk. Nehéz meccsre készültünk, hiszen egy remek ellenfél érkezett ma ide Szombathelyre, nagyszerű játékosokkal. Támadásban Beki húzta ma is a csapat szekerét, a kapuban pedig Naira fantasztikusan védett, de végül nem sikerült megnyerni a mérkőzést, egy góllal vesztettünk, ezért most csalódottak vagyunk.
Az SZKKA továbbra is őrzi ötödik pozícióját a tabellán. A csapat a következő körben a Vasas otthonába látogat, március 22-én.