Hírek

Kortárs segítőket képez az LOGO Ifjúsági Szolgálat

2012. május 21., 21:00

Az oktatásra jelentkező 20 diák sikeres vizsga után nyár elején tanúsítványt kap, ezután a szenvedélybetegségekről tarthatnak majd előadásokat társaiknak. A szolgálat nemrég csaknem 50 millió forint pályázati pénzt nyert, amit a meglévő szolgáltatásaik fejlesztésére és új programok rendezésére fordítanak.

Kortárs segítőket képez az LOGO Ifjúsági Szolgálat

"Megpróbálom eldobni, legyen Ádámnak. Rendben. Mond a nevedet. Ádám. És mond annak a nevét, akinek dobod. Barni.

Játékos formában ismerkednek egymással a fiatalok a ma kezdődött kortárs segítő képzésen. A 8. és 9. osztályos tanulók a szenvedélybetegségekről tanulnak, egy sikeres vizsga után előadásokat is tarthatnak erről a témáról kortársaiknak.

Kovacsics Imre
"Az egyik iskolatársamtól érdeklődtem, aki mondhatom, hogy a barátom, ő már négy éve vagy három éve kortárs segítő, voltam is vele előadáson is és az is nagyon jó volt."

A képzés mai, ismerkedő foglalkozásán részt vettek olyan diákok is, akik már régóta dolgoznak kortárs segítőként. Azt mondják, hogy a fiatalok könnyebben mernek beszélni a szenvedélybetegségekről egy velük egyidős előadóval.

Balázsovics Gábor
"Így sokkal nyitottabbak a fiatalabbak. Bár azt tapasztaltuk, kicsit negatívum, hogy a mai fiatalok elég jól tapasztaltak, amiről arra lehet következtetni, hogy volt már közük vagy benne élnek ebben a világban."

A LOGO egy nemsokára induló projekthez nyert pályázati pénzt. Ebből finanszírozzák majd azokat a műhelytalálkozókat, amelyeket az ifjúságsegítéssel foglalkozó szakembereknek és a kortás segítőknek rendeznek.

Borsos László, szolgálatvezető, Borsos László, MMIK LOGO Ifjúsági Szolgálat
"Közel 50 millió, 49 millió forintnál valamivel nagyobb összeget nyertünk. 24 hónapos a projektünk és ennek keretében a meglévő szolgáltatásainkat tudjuk fejleszteni illetve új programokat is tudunk - akár az ifjúságsegítéssel foglalkozó szakembereknek egész megyei szinten illetve a fiataloknak is nyújtani."

A szolgálat többek között a 24 órás vetélkedőt és az Átjáró zenei tehetségkutatót is ebből a pénzből rendezi meg.