Simon András aranykalászos gazda. Azt a területet mutatja, ahova hamarosan felépít egy házat, ahol vendégeket fogadhat. Az asztalra saját készítésű füstölt húsokat, maga termelte zöldségeket tesz majd. András közel 11 millió forint uniós támogatást nyert tervei megvalósításához.
Simon András - őstermelő
"A környéken ilyen nincsen, Bükfürdő közelsége miatt van megfelelő idegenforgalom."
András 200 disznót nevel. Ha beindítja falusi vendégasztal szolgáltatását, otthon is levághatja az állatokat. Évente legfeljebb tizenkettőt.
Ebben a kis üzlethelyiségben most is a saját állatok húsából készült füstölt árut értékesít, de a disznókat egy közeli vágóhídra kell vinnie. A boltban egymásnak adják a kilincset a vásárlók.
Prelog István
"Azt az árut, amit itt termelnek meg, azt kapom, nem a bolti árut, ami nem tudom, hogy mivel készül."
Az állattartásra, a feldolgozásra a módosított kistermelői rendelet is szigorú szabályokat ír elő.
Dr. Séllei Erzsébet - főállatorvos
"Évente ellenőrizzük őket, és ezt az engedélyt évente egyszer meg is kell újítani."
A hatósági állatorvos engedélyével rendelkező kistermelők ezentúl akár a közétkeztetésben is részt vehetnek termékeikkel, vagy üzleteknek értékesíthetik a maguk termelte élelmiszereket.