Hétvégén 11. alkalommal rendezték meg a Haladás Sportkomplexum súlyemelő termében a Tóth Géza emlékversenyt, amely a Savaria Kupából nőtte ki magát. Az előzetes várakozásoknak megfelelően az ország valamennyi pontjáról érkeztek sportolók, a szervezők 60 fő részvételét tudták biztosítani. A rendezvényt hatalmas érdeklődés mellett bonyolították, és ünnepi pillanatokból sem volt hiány. A klub kötelékébe tartozó egykori súlyemelő, Dankó Ilona fényképét ünnepélyes keretek között helyezték ki a legendás sportolók falára.
Hencz Kornél - elnök, Vas Megyei Súlyemelő Szövetség
Az ország színe-java szinte itt van, kivéve Nagy Péter olimpikonunkat, neki családi elfoglaltsága miatt nem jelent meg, illetve egy késői nevezés miatt. Annyit tudni kell róla, hogy nyolcvannégyen neveztek, ebből hatvan nevezést tudott az országos szövetség tudott elfogadni, az idő rövidsége miatt, mivel ez egy egynapos verseny.
A 21. századi körülmények között lebonyolított emlékverseny valamennyi súlyemelő számára komoly téttel bírt. A közelgő korosztályos és felnőtt nemzetközi megmérettetésre nyújtott kiváló lehetőséget a felkészülésre a sportolók számára. A hazai színeket tíz versenyző képviselte, a szombathelyi súlyemelők több remek eredményt jegyeztek.
Márkus Erzsébet - szervező, szakosztályvezető, Haladás VSE
Nagyon kitettek magukért a fiataljaink. Istenigazából a lányoknál Darabos Sára elhozta a legjobb utánpótlás női versenyzőt, de mondhatnám azt, hogy Molnár Kinga és a Takács Szelina, Darabos Jázmin egyéni csúcsokat emelt. Szinte sziporkáztak ezek a kislányok a versenyen. Illetve Pávolics István nagyon-nagyon jól teljesített, így majd a következő versenyünkön, az iskolás ob-ra ők már nagyon felkészülten tudnak majd részt venni.
Nemcsak a fiatalok, hanem a felnőttek mezőnyében szereplő Haladás súlyemelők is remekeltek. Saját súlycsoportját magabiztosan nyerte a közelgő kontinensviadalra készülő Gyürüs Barbara és Boros Viktória is, aki 206 kilogrammos összteljesítményével a legeredményesebb szombathelyi felnőtt női versenyző különdíját is elhozta az aranyérem mellett.
Hírek
Kilenc dobogós helyet szereztek a Haladás VSE súlyemelői a 11. Tóth Géza Emlékversenyen
Darabos Sára és Boros Viktória az aranyérem mellett a legeredményesebb utánpótlás, valamint felnőtt női sportoló különdíját is kiérdemelte.