Hírek

Művészeti fesztivál a Reményikben

2010. március 26., 16:13
Márciusban rendezte meg a Reményik iskola a hagyományos művészeti fesztiválját. A rendezvény lehetőséget adott arra, hogy a gyerekek-szülők egy vidám estét töltsenek el közösen, másrészt alkalmat adott arra is, hogy kiválogassák, kik lépjenek fel a városi Ki mit tud?-on.
Művészeti fesztivál a Reményikben

Megtelt az evangélikus gyülekezeti terem fellépőkkel és érdeklődő szülőkkel a Reményik iskola Ki mit tud?-ján. A szakértő zsűri is felsorakozott a terem szélén és néha kritikus szemmel, de nagy örömmel figyelték az előadásokat. Egymást váltották a zenés és prózai produkciók.

Balogh József költő-tanár is a zsűri tagjaként vett részt a fesztiválon.

Balogh József költő-tanár
"Ennyi gyerek, ilyen felkészültséggel még soha nem vett részt Ki mit tud-on. Rendkívül sokszínű volt, 30 produkciót nézhettünk, láthattunk, élvezhettünk és tapsolhattunk végig."

A szakértő zsűri az alsó tagozatosok közül öt egyéni vagy páros, a felsősök köréből egy páros prózai produkcióját, egy bábelőadást és két zenei előadást javasolt a városi megmérettetésre. Ezen is jól szerepeltek a gyerekek.

Az evngélikus iskola tanulói közül vers és próza kategóriában Stercz Gellért nyerte el az elsőnek járó díjat, hangszer kategóriában pedig Kovács Boglárka ért el második helyezést.